Spirituális háttér, cél és filozófia

A tonglen (tib. gtong-len, jelentése: ’adás és átvétel’) a tibeti mahájána buddhizmus legendás együttérzés-gyakorlata, amely a lojong (szellem képzése) tanításokból ered. Gyökerei egészen Santidéva 8. századi művéig nyúlnak vissza: Santidéva Bódhicsarjávátárá-jában megjelent az a radikális gondolat, hogy a bodhiszattva átvállalja mások szenvedését és odaadja saját boldogságát a lényeknek. A 11–12. században a kadampa mesterek (Atisa és tanítványai) ezt a gondolatot rendszeres gyakorlattá formálták a lojong tanításokban. Így született meg a tonglen módszere, amelyet Geše Chekawa “Hétpontú szellemfejlesztés” szövege népszerűsített. A tonglent a tibeti hagyomány szent titokként tartotta számon, mert annyira ellentétes a mindennapi önző logikával – sokáig csak a legelhivatottabb tanítványoknak adták tovább. Maga a szó is utal erre: tong – adni, len – kapni, de a valóságban pont fordítva történik: kapni a szenvedést és adni a boldogságot. A gyakorlat célja a bódhicsitta (megvilágosodásra törekvő együttérző elme) radikális fejlesztése és az egoizmus gyökeres felszámolása. Filozófiai alapja, hogy minden lény boldogságra vágyik és szenvedéstől fél, akárcsak mi; nincs okunk magunkat fontosabbnak tartani. Sőt, a buddhizmus szerint a ”én” koncepciója végső soron üres, viszont a lények egymásra vannak utalva – így a legmagasabb etika az, ha felajánljuk magunkat másokért. A tonglen ezt a szemléletet ülteti át gyakorlatba: képzeletben magunkra vesszük minden szenvedésüket, és viszonzásképpen átadjuk minden erényünket és boldogságunkat. Ez a radikális tett a ”önmagunk és mások felcserélése” lojong eszméjén alapul[41].

A tonglent a tibeti mesterek a bodhiszattvák gyakorlatának nevezik: azt tartják róla, hogy számtalan lényt juttatott már el a megvilágosodásig[42]. Egy híres lojong mondás így szól: „Mindazok, akik gyors menedéket akarnak maguknak és másoknak, gyakorolják a szent titkot: mások behelyettesítését önmagukkal.”[41] Ez arra utal, hogy a tonglen az egyik legerőteljesebb és leggyorsabb módszer a buddhista ösvényen. A “szent titok” kifejezés pedig arra, hogy sokak számára első hallásra hihetetlen vagy érthetetlen (hisz ki akarna szenvedést magának?), de a mély megértés birtokában ez válik a legmagasztosabb gyakorlattá. A cél itt nem az, hogy ténylegesen átvegyük mások karmáját (erre nem is vagyunk képesek), hanem hogy a szándékunkkal és képzeletünkkel totális együttérzést fejlesszünk ki. A lojong tanítás szerint a tonglen mind a hat paramitát magában foglalja: adás (adósság paramita), etika (önzés feladása), türelem (mások szenvedésének elviselése), erőfeszítés (kitartó gyakorlás), meditáció (koncentrált vizualizáció) és bölcsesség (megérteni a folyamat üresség-természetét)[43]. Így a bodhiszattva-ösvény egy miniatűr modellje. Emellett a tonglen filozófiája azt is hangsúlyozza, hogy a boldogság és szenvedés végső okai nem külsők, hanem belsők[44]. Ezért hiábavaló a saját boldogságunkat mások kárára kergetni – inkább belül kell változnunk. A tonglen “megfordítja a hétköznapi logikát”: mindazt a jót, amit normálisan magunknak akarnánk, most másoknak adunk, és mindazt a rosszat, amit elkerülnénk, most magunkra vállaljuk[44]. Ez a paradox aktus a legmagasabb altruizmus kifejezése, és a buddhizmus szerint olyan erős karmikus hatást generál, ami megtisztítja a tudatot a mély önzéstől.

A meditáció menete, szakaszai és kulcspontjai

Számos változatban tanítják a tonglen gyakorlatát, de a lényeg ugyanaz. Az alábbiakban egy elterjedt formáját ismertetjük lépésről lépésre:

1. Előkészítés (alapállapot felvétele): helyezkedjünk el ülő meditációs testtartásban, nyugtassuk le az elménket néhány percnyi légzésfigyeléssel. Fontos, hogy a gyakorlást a saját motivációnk tisztázásával kezdjük: ébresszünk bódhicsittát – pl. gondoljunk arra: “Azért gyakorlok, hogy minden lény javára fejlődjek.” Ezután idézzünk fel együttérzést a szívünkben. Ha segít, gondoljunk valakire, aki épp szenved, hogy felkeltsük magunkban a kívánságot: “Bárcsak megszabadíthatnám őt a szenvedésétől!” Esetleg elképzelhetjük Csenrézi (Avalókitésvara) bodhiszattvát a fejünk felett, aki az együttérzés forrása – segítségül hívhatjuk az ő áldását[45]. Egyes tanítók javasolják egy “tágas tér” vizualizálását: képzeljük azt, hogy a tudatunk olyan, mint a végtelen kék égbolt vagy egy határtalan óceán – ez a nyitottság segít befogadóvá válni[46]. Összefoglalva: a kezdő lépés a lelki ráhangolódás – nyitott, bátor és együttérző alapállapot teremtése.
2. Belégzés – a szenvedés átvétele (tonglen ’len’ része): most elkezdjük a vizualizációs légzést. Kilégzéskor és belégzéskor is külön feladatunk van. Először a belégzésre fókuszálunk: amikor orron át lassan belélegzünk, elképzeljük, hogy fekete, sűrű füst áramlik felénk – ez a füst minden szenvedést, fájdalmat, negatívumot szimbolizál, amit a célba vett lény(ek) átélnek[47]. Ahogy ez a fekete füst belép az orrnyílásunkon, egyenesen a szívünkbe áramlik. Ott – a vizualizáció szerint – találkozik egy kemény, fekete önzés-gombóccal vagy jégtömbbel, ami a saját egocentrizmusunkat jelképezi. A fekete füst feloldja, szétrobbanja ezt a gőgös jégcsomót, vagyis elpusztítja az önzésünket a szív közepén. A belégzés végére azt képzeljük, hogy minden átvett szenvedés megsemmisült az önző szívcsomó felrobbantásával. A szívünk most tágas és szabad, tele meleg együttérzéssel. Ezt a vizualizációs mechanizmust fontos átélni: nem magunkra vesszük a szenvedést, hogy aztán kínozzon minket, hanem átalakítjuk azt – felhasználjuk az önzés elpusztítására. Kulcspont a belégzésnél: őszintén átérezni a másik lény szenvedését, és erős eltökéltséggel gondolni: “Bárcsak átvehetném ezt a szenvedést, hogy ő megszabaduljon tőle – inkább én viselném!” Ez a gondolat sok bátorságot és szeretetet kíván. Ahogy Berzin Rinpocse írja: a tonglen „rendkívül haladó és nehéz gyakorlat; nem szabad trivializálni. A lényege, hogy együttérzéssel, teljes őszinteséggel azt képzeljük: inkább mi szenvednénk a másik helyett – ehhez hatalmas bátorság kell”[2][48]. Ha jól csináljuk, a belégzés során felkeltett együttérzésünk erősebb lesz a félelmünknél, és átjár a segíteni akarás.
3. Kilégzés – a boldogság átadása (tonglen ’tong’ része): amikor elérkezik a kilégzés, azt képzeljük, hogy a szívünkből ragyogó, fehér fény sugárzik ki minden irányba[49]. Ez a fény a mi pozitív energiánkat, boldogságunkat, érdemeinket jelképezi. Ahogy kilélegzünk, ez a jótékony fehér fény elárasztja azt a személyt vagy élőlényeket, akikkel dolgozunk. Elképzeljük, hogy a fény belép az ő szívükbe és feloldja minden szenvedésük okát, megnyugtatja őket, örömet ad nekik. Bátran átadunk mindent: például adjuk oda az egész egészségünket, ha a másik beteg; adjuk neki az örömeinket, ha ő bánatos; adjuk neki a jó karmánkat, hogy sikeres és békés legyen. Nincs semmi, amit visszatartanánk – a képzelet szintjén teljes önátadás történik. Láthatjuk úgy is, hogy a másik teste/tudata fekete volt a fájdalomtól, de amikor beáramlik neki a fényünk, az teljesen megtisztul, és ragyogóan fehérré válik. A kilégzés végére azt vizualizáljuk, hogy a másik lény megszabadult a szenvedésétől, tele van boldogsággal és fénnyel. Kulcspont itt: a szerető kívánság nagyon erős átérzése: “Bárcsak átadhatnám neki minden jómat, bárcsak boldog lenne!” Ez a maitrí (szerető szeretet) extrém formája – valójában a metta meditáció logikájának megfordítása: nem én akarok boldog lenni, hanem te légy az, minden áron.
4. Kiterjesztés (kör bővítése): miután néhány percig egy személyre vagy konkrét csoportra gyakoroltunk, a lojong útmutatások szerint fokozatosan érdemes tágítani a kört. Először talán önmagunkkal is végezhetjük (hisz gyakran magunknak sem adjuk meg a boldogságot – ezért kezdjük azzal, hogy saját szenvedéseinket is elfogadjuk és saját magunknak is küldünk szeretetet). Majd vegyünk olyan valakit, akit könnyen szeretünk (barát, rokon) – az ő szenvedését belélegezni kevésbé ijesztő, s a boldogságot is szívesen adjuk neki. Ha ezzel megvagyunk, semleges személyek felé is próbáljuk (pl. egy ismeretlen vagy távoli ember). Végül vegyünk nehéz személyt is (valakit, akivel konfliktusunk van), és vele is végezzük a tonglent: ez különösen erős megtörése az egónak, mert olyasvalakinek kívánunk jót, akit az ego taszítana. A haladóbb szinten pedig minden érző lényre kiterjesztjük: belélegezzük az összes szenvedését a világnak – akár több “fordulóban”: külön az emberekét, külön az állatokét stb. – és kilélegezzük mindenkinek a boldogságot. Természetesen nem fogjuk azonnal ezt reálisan érezni, de a szándék határtalan. Ez a lépés segít feltétel nélkülivé tenni az együttérzésünket.
5. Befejezés és lecsendesítés: a gyakorlatot lezárandó, pár percig üljünk csendben. Ilyenkor általában azt javasolják, hogy térjünk vissza a lélegzet természetes figyeléséhez és hagyjuk, hogy a felkavart érzelmek konszolidálódjanak. Lehet, hogy sírni támad kedvünk – ez nem baj, a metta–karuna (szeretet-együttérzés) meditációk gyakran hoznak könnyeket. Csak figyeljük meg az érzéseinket: talán meglepően könnyűnek érezzük magunkat, mintha az önzés terhe lekerült volna a vállunkról. Vagy épp örömet és hálát érzünk, hogy adhattunk. Ha netán szorongás jött volna elő (esetleg túl sok szenvedést képzeltünk el és az megterhelő), akkor koncentráljunk arra, hogy minden belélegzett sötét füstöt fényként fújunk ki, mintegy megtisztítva magunkat is. A lényeg, hogy a végén stabilizáljunk egy nyugodt, együttérző állapotot. Zárásképp felajánlás történik: a gyakorlat során szerzett érdemet és pozitív energiát ajánljuk fel annak a személynek vagy lényeknek, akikkel dolgoztunk, illetve általánosan minden lény javára. Ezzel megszilárdítjuk a bódhicsitta szándékot.

A tonglen kulcsa a őszinteség és vizualizáció összhangja. Fontos, hogy ne mechanikusan lélegezgessünk képzetekkel, hanem valóban átéljük a szenvedés megérintését és a szeretet adását. Ha ez sikerül, a gyakorlat rendkívül erőteljes hatású lehet már rövid távon is.

Hatások (pszichológiai, energetikai, spirituális)

• Pszichológiai hatások: A tonglen pszichológiai hatásai drámaiak lehetnek. Először is, gyökerestől megingatja az ego-központúságot. A mindennapi életben megszoktuk, hogy magunkat védjük és előnyben részesítjük – itt viszont tudatosan az ellenkezőjét tesszük. Ez a mentális “paradoxon” azt eredményezi, hogy az önzés ragaszkodása lazul, az elme tágasabbá és rugalmasabbá válik. A lojong szövegek hangsúlyozzák: a tonglen funkciója az önző ragaszkodás csökkentése, a feltétlen lemondás megerősítése (hajlandóak vagyunk akár szenvedni is másokért), a rossz karma megtisztítása az önzetlen adakozás által, valamint a szeretet és bódhicsitta határtalan kiterjesztése[43]. Pszichológiai nyelven ez azt jelenti, hogy a gyakorló empátiája és altruizmusa ugrásszerűen növekedik. Megtörik az a belső fal, ami “engem” elválaszt “másoktól” – egy mély egység- vagy szolidaritásérzet jelenhet meg. Aki kitartóan gyakorolja, azt tapasztalhatja, hogy a mindennapokban is automatikusan beleérzi magát mások helyzetébe, és kevésbé lesz ítélkező vagy haragtartó. A tonglen egyfajta mentális edzés a szeretetre: mivel extrém helyzetet modellez (a legrosszabbat veszem magamra, a legjobbat adom), az ego “izomzata” kénytelen engedni. Sokan arról számolnak be, hogy a tonglen hatására megszűnt a sajnálkozó önsajnálatuk: például ha betegek, nem azon rágódnak “miért pont én”, hanem inkább arra gondolnak “bárcsak mások hasznára fordíthatnám ezt a tapasztalatot”. Érdekes módon ez visszahat saját lelkiállapotukra: a panaszkodó depresszió helyét értelmes küldetés érzése veszi át. Berzin Rinpocse szerint még orvosi szempontból is megfigyelhető, hogy ha valaki ilyen bátorságot és erőt fejleszt, erősödik az immunrendszere és könnyebben gyógyul[50]. A pszichológiai kutatások is alátámasztják, hogy a fókuszunk önmagunkról másokra helyezése csökkenti a szorongást és növeli a boldogság-érzést. A tonglen gyakorlói gyakran számolnak be arról, hogy lelki teherkönnyülést élnek át: mintha a szív “kinyílna” és a szeretet szabadon áramlana – ez oldja a stresszt és növeli a belső békét. Természetesen fontos hozzátenni: a tonglen nagyon mély érzéseket mozgathat meg, ezért csak fokozatosan szabad növelni az intenzitását. Ha valaki túl korán próbál az egész világ szenvedésével dolgozni, érzelmileg kiborulhat (Berzin is figyelmeztet: “nagyon érettnek és stabilnak kell lennünk, különben teljesen kiborulunk”[51]). Ezért javasolt eleinte kisebb, személyesebb körben alkalmazni[52] – így a pszichének is van ideje alkalmazkodni az új, altruista mintázathoz.
• Energetikai/fizikai hatások: Bár a tonglen elsősorban mentális gyakorlat, a légzés tudatos irányítása és a vizualizáció révén bizonyos fiziológiai változásokkal is jár. A mély, ritmikus belégzés–kilégzés aktiválja a bolygóideget és a paraszimpatikus idegrendszert, ami nyugalmi állapotba hozza a testet[53][54]. Emiatt a tonglen egyfajta pránajáma gyakorlatnak is tekinthető: lassítja a szívverést, csökkenti a vérnyomást, oldja a testi feszültséget. Sokan úgy érzik utána, mintha egy jógikus légzőgyakorlatot végeztek volna – frissebbnek és energikusabbnak találják magukat. A vizualizált “fekete füst” belégzése és “fehér fény” kilégzése is pszichoszomatikus hatásokkal járhat: a belégzés pillanatában néha szúró érzést érezhetünk a mellkasban (ahogy “robban az ego”), a kilégzésnél pedig meleg hullámot vagy bizsergést, ami végigárad a testen (a szeretet “fényének” terjedése). Ezek a képzelet és test közti kölcsönhatás jelei – a test követi a tudat “történetét”. A keleti orvoslásban a tonglent úgy is magyarázzák, hogy erősíti a tüdő energiaáramlását: a tüdőhöz tartozik a szomorúság és a bátorság érzelme is, és a tonglen mintegy “kimossa a bánatot” a tüdő meridiánból, helyére bátorságot töltve. Ezt persze nem könnyű objektíven mérni, de tény, hogy a gyakorlat után általában mélyebb légzést és nyitottabb mellkast figyelhetünk meg magunkon – mintha valóban fellélegeztünk volna. Energetikailag a tonglen harmonizálja az adni és kapni áramlását a szervezetben. Sok embernél blokk van az “elfogadás” oldalán (nehéz befogadni a negatívumokat) és az “adás” oldalán is (görcsösen ragaszkodunk erőforrásainkhoz). A tonglen tudatosan kiegyensúlyozza ezt az áramlást: magunkba engedünk bármit (elfogadás blokkja oldódik), és kiáramoltatunk bármit (adás blokkja oldódik). Ez a csatornák megnyitásának egy finom módja. A fizikai egészségre gyakorolt hatást illetően néhány modern orvos javasolja a “képzeletbeli immunterápiát” – a tonglen ennek is tekinthető: amikor belélegezzük mondjuk egy betegség méreganyagát és kilélegezzük a gyógyító fényt, az immunrendszerünk jobban mozgósítható (a placebo és nocebo hatás pszichológiai mechanizmusain keresztül). Összességében bár a tonglen nem látványos pránikus gyakorlat, szabályozza a légzést, idegrendszert és hormonrendszert a szeretetteljes elmeállapoton keresztül.
• Spirituális hatások: A tonglen lelki gyümölcsei kiemelkedőek. Először is, ez a gyakorlat a bodhiszattva-szív talán legközvetlenebb fejlesztője. Aki rendszeresen gyakorolja, annál kifejlődik a nagy együttérzés (mahákaruná), ami a megvilágosodás elengedhetetlen feltétele. A buddhizmus szerint a bodhicsitta két aspektusa – az együttérzés és a bölcsesség – olyan, mint két szárny: mindkettő kell a repüléshez. Nos, a tonglen turbózza az együttérzés szárnyát. Sőt, mivel a gyakorlat során az üresség-megértés is ott munkál (felismerjük, hogy valójában nincs szilárd határ köztem és mások között), a bölcsesség szárnyát is érinti. Röviden: a tonglen egyszerre halmoz érdemet és bölcsességet, hiszen a legnagyobb adományt nyújtjuk (ez rengeteg érdem) és a legmélyebb nem-én gyakorlatot végezzük (ez bölcsesség). Nem véletlenül mondják, hogy a tonglen magában foglalja a hat paramitát[55]. A karmára gyakorolt hatása is figyelemre méltó: azáltal, hogy átvállalnánk mások szenvedését, tulajdonképpen elégetjük saját negatív karmánkat (mert önként felvállaljuk a következményeket), illetve meg is tisztítjuk azt (mert együttérzés tüzében tesszük). Ezért tartják a tonglent karmatisztító gyakorlatnak – a vallásos értelmezés szerint rengeteg rossz karmától szabadul meg az, aki őszintén végzi. Ugyanakkor a hagyomány realistán hozzáteszi: nem arról van szó, hogy átvesszük más karmáját (hisz akkor a buddha már átvette volna mindenkiét) – inkább arról, hogy a körülmények kedvező alakulását segíthetjük elő. Ha például valakivel erős karmikus kapcsolatunk van, a tonglen “katalizálhatja” benne, hogy a szenvedése enyhüljön (egy pozitív karma beérjen nála), illetve bennünk is beérhet egy hasonló nehézség, amit így tudatosan viselünk el[56]. Ilyen történeteket jegyeztek fel a nagy lámákról: pl. Szögyal Rinpocse említi, hogy tanítója, Serkong Rinpocse azt tanította, hogy készen kell állni akár meghalni is a gyakorlatban – s ő valóban a Dalai Láma betegségeit magára véve hunyt el, amint a történet mondja[57]. Ezek mélyen spirituális események, amik bizonyítják a tonglen hatalmát. Ám a mindennapi gyakorló számára a legfontosabb spirituális gyümölcs a metta és karuná állandósulása a szívben. Idővel a tonglen hatására az ember hajlama az, hogy folyamatosan azt kérdezi: “Mit adhatok? Mit vállalhatok át?” – ez a megvilágosodott lélek attitűdje. Az ilyen ember környezetében csodás módon harmónia és segítség nyilvánul meg, mert ő maga vált a szeretet csatornájává. A tonglen egyfajta ”szívjóga”, ami megnyitja a spirituális dimenziókat: mély meditációban átélhető az egységélmény, amikor a légzésen keresztül az egész világ egy testként lélegzik velünk. Ez tulajdonképpen a majjána ürességbölcsesség tapasztalata: nincs külön “én” és “más”, csak a kölcsönös függés tánca. Ilyen pillanatokban a gyakorló szatorit élhet át – egy megvilágosodásszerű belátást az élet egységéről és szeretet természetéről. Bár ezek múló élmények, irányt mutatnak a végső cél felé. Nem utolsó sorban pedig a tonglen gyakorlása gyógyítja a szívet – spirituális értelemben. A lojong szöveg mondja: „a mások iránt gyakorolt szeretetteljes együttérzés nemcsak az ő szenvedéseiken segít, hanem saját szívünket is gyógyítja; a tőlük átvett szenvedés saját boldogságunk forrásává válik.”[49] Aki ezt megtapasztalja, az valóban érti a buddhizmus lényegét: a Nirvána a Szamszárában van, a megvilágosodás ott rejlik a szenvedésben, mint a lótusz a mocsárban.

Miért haladó technika a tibeti hagyományban?

Noha a tonglent manapság sok nyugati tanító is átadja akár kezdőknek is, a hagyományos tibeti felfogás szerint ez egy rendkívül mély és előrehaladott gyakorlat. Alexander Berzin tibetológus hangsúlyozza: „A tonglen egy extrém módon haladó és nehéz gyakorlat; nem szabad trivializálni.”[2] A következők miatt sorolják a haladó technikák közé:

• Érzelmi érettséget igényel: Ahogy fentebb is kifejtettük, a tonglen azt követeli a gyakorlótól, hogy szembe merjen nézni a szenvedéssel, és ne meneküljön előle. Ehhez óriási belső bátorság és stabilitás kell. Egy éretlen személyt a mások szenvedésébe való beleérzés könnyen depresszióba vagy szorongásba sodorhat. Ezért a tibeti tanítók rendszerint csak akkor adják ezt a gyakorlatot, ha a tanítvány már megalapozta magát szerető-kindness meditációkkal és megértette az üresség tanát, legalább intellektuálisan. Berzin így fogalmaz: „erősen vizualizáljuk, hogy átvesszük a másik problémáját, ehhez nagyon érettnek és érzelmileg stabilnak kell lenni, különben teljesen kiborulunk”[51]. Vagyis nem szabad félvállról venni: előzetes tréning szükséges kisebb léptékű együttérzés-gyakorlatokkal. A Buddhista Misszió is ajánlja: először dolgozzunk kisebb ügyeken – saját bajaink elfogadásán, a családunk harmóniáján – hogy sikereket érjünk el, mielőtt az egész világ terhét vennénk magunkra[52]. Ez a fokozatosság óv a túlterhelődéstől. Amikor azonban valaki már érzelmileg megérett, a tonglen hihetetlen erejű eszközzé válik számára.
• Nehéz fenntartani a helyes szemléletet: Haladó mivolta abból is fakad, hogy könnyű félreérteni vagy helytelenül gyakorolni. Egy kezdő például szó szerint veheti, hogy magába szívja a betegséget, és akár pszichoszomatikusan megbetegedhet félelmében – vagy fordítva, elöntheti a “spirituális gőg”, hogy ő milyen önfeláldozó. A tanítók hangsúlyozzák: a tonglent csak ürességmegértéssel együtt szabad csinálni, különben reifikáljuk a szenvedést és a személyeket, és az egónk még szenvedő messiás-komplexusba is ragadhat. Magyarán, ha nincs bölcsesség, az együttérzés naiv altruizmusba vagy önsorsrontásba csaphat át. A tibeti tradíció ezért mindig nagy hangsúlyt fektet a helyes motivációra és látásmódra a tonglennél – ezeket elmagyarázni és ellenőrizni egy mester dolga, ami a haladó átadás része.
• Mentális intenzitása magas: A tonglen bár nem bonyolult (nincsenek hosszú szövegek vagy komplex vizualizációk), mégis mentálisan megterhelő tud lenni. Mély koncentráció kell hozzá, hiszen a figyelmet folyamatosan a be- és kilégzés szimbolikáján kell tartani, miközben erős érzelmek jelennek meg. Ez tulajdonképpen egyfajta analitikus meditáció, ami igényli a meditációban való jártasságot. A haladó gyakorló számára ez inspiráló kihívás, de egy kezdő könnyen elveszhet vagy kibillenhet a folyamatban.
• A gyakorló személyiségének beérése szükséges: A tibeti lámák gyakran csak akkor adják át a tonglent, amikor a tanítványban már erős az önmaga elfogadása és szeretete. Ha valaki önbüntető hajlamú, a tonglen veszélyes lehet, mert rosszul használja: “úgyis rossznak érzem magam, hát szívjam csak magamba a szenvedést, megérdemlem”. Ez torzítja a gyakorlatot. Csak egy egészséges önszeretettel bíró ember tudja helyesen alkalmazni: ő nem önmagát bántja a mások fájdalmával, hanem valóban át tudja transzformálni együttérzéssé. Ezért a hagyomány kivárja, míg a tanítvány stabil önértékelésre tesz szert, mielőtt a “szent titkot” feltárná neki.

Összefoglalva, a tonglen a bodhiszattva-gyakorlatok csúcsa, ami az együttérzés csúcsformáját tanítja. Haladó, mert saját határaink meghaladására kényszerít – de éppen ezért hihetetlen átalakító ereje van. A tibeti mesterek szerint, ha valaki igazán érti és műveli a tonglent, az egy élet alatt eljuthat a megvilágosodás kapujába. Éppen ezért, bár haladó technika, azt is mondják: „aki gyors menedéket akar, gyakorolja a szent titkot”[41]. Ez a gyakorlat a szívet célozza, és amikor a szív teljesen kinyílik, a buddhaság már nincs messze.