Rólam
Szia, A nevem Bernád Apor. Mindig is vonzott a spiritualitás, hiszen már egész fiatal koromban foglalkoztam vele. Videókat néztem, könyveket olvastam a témában. Mígnem 25 éves koromben mélyebben elkezdtem foglalkozni a Spiritualitással. Több 100 könyvet olvastam, több tucat kurzuson vettem részt, és felépítettem a saját motivációm, aminek köszönhetően több vállalkozást is felépítettem. Természetesen ezen kaland nem mindig volt stresszmentes, sokszor találtam magam nehéz helyzetbe, és ennek köszönhetően igyekeztem mindig pozitív, proaktív megoldást találni egy-egy élethelyzetre.
A rendszeres meditációt akkor kezdtem használni, amikor beépítettem az erő óráját az életembe. Az erő órája arról szól, hogy korán reggel tudjuk a legjobban “programozni” magunkat, beállítani egy olyan hozzáállást, ami segít átvészelni az adott nap kihívásait. Ha egyből a telefonoddal és a Facebookkal kelsz, akkor nagy eséllyel elszalasztod azt az erős hatást, amit saját magadra gyakorolhatsz. Ezért nagyon fontos, hogy mit csinálunk reggel az ébredés után.
Az erő órája nálam és sok más embernél is három fő lépésből áll: olvasás, meditáció és egy kis torna. Van, aki meditációval kezd, viszont ilyenkor még elég álmosak vagyunk, és nehéz nem visszaaludni. Ezért én az olvasás után meditálok, hogy ne aludjak vissza, és legyen értelme a meditációnak is. Ezt követően pedig egy kis torna/nyújtás, hogy megmozgassam a testem. Az erő órája gyakorlat, mivel három elkezdett és befejezett gyakorlatból áll, arra ösztönöz, hogy egyre több sikerélményt gyűjts a napodba. Elkezdj dolgokat, és befejezz dolgokat, az a sikeres ember egyik mércéje, hogy amibe belekezd, azt el is végzi maradéktalanul.
Viszont jött a mindennapi stressz. Sajnos volt olyan, hogy nehéz volt egy-egy együttműködés, és olyan is előfordult, hogy nem fizették ki a munkánkat. Egyébként egy marketing ügynökséget vezetek, www.marketingsolutions.hu a weboldalunk. Ez oda vezetett, hogy volt, hogy már nem tudtam aludni, olyan nyugtalan voltam.
Bármennyire is szeretem, amit csinálok, a stressz az stressz; minden korosztályban, minden ember életében van egy pont, amikor olyan stresszt él meg, hogy azt már gondolatokkal nem tudja kezelni. Ilyenkor két opciónk van: növeljük az ellenálló képességünket, a rezilienciánkat, és nyugtatjuk magunkat – lehetőleg magunktól, és nem különböző szerekkel.
Én az orvosságokat sem szerettem soha, nem hogy stresszt kezelni valami szerrel – hiszen a filozófiám az, hogy ha én állítok elő valami problémát az életben vagy a testemben, akkor nekem kell azt megoldanom. Persze nem azt mondom, hogy nincsenek kivételek, de a mindennapi stressz annak a következménye, hogy valamit csinálok vagy nem csinálok az életben, és olyan körülmények kerekednek, amiket már nem tudok kezelni. A legjobb megoldás a mindennapi stresszre számomra a meditáció volt, ezért elkezdtem este is meditálni, lefekvés előtt. És olyan mélyen aludtam az első alkalom után, hogy kétség nem fért hozzá, hogy ezt gyakoroljam esténként is, meditáljak a pihentető alvásért. Így költözött be az életembe a rendszeres meditáció.
Ezért készítettem az előfizetős csoportba egy ingyenes meditációs kurzust, és összegyűjtöttem rengeteg tudományos bizonyítékot arra, hogy ez működik. És ha nekem működik, neked is fog, ezt garantálom. Gyere, csatlakozz hozzánk, építsd be a meditációt az életedbe, és tapasztald meg az élet átalakító hatását te is.
